..tudod, van, mikor sok. Mikor legszívesebben fognád magad, és beledőlnél az ágyadba. Addig tartanád nyitva a szemed, amíg érdemesnek tartod. Kipihegnéd magad, hisz egész nap pörögtél.
Átgondolnád szépen komótosan, mit is tettél az utóbbi időben, illetve azt is, mit tervezel tenni.
De itt ez a rohadt feltételes mód, és annyira idegesít, hogy legszívesebben tényleg meg is tennéd. De nem megy.
Kötnek a szabályok, kötnek az elveid. Kötnek saját elvárásaid.
Nem teheted meg, hogy kihagyj akár egyetlen napot is az életedből, hisz utána pont egy nappal le leszel maradva. És vannak fontos emberek az életedben, akikkel szemben nem lehetsz önző.
Az idő az egyetlen olyan tényező az életemben, amit nem tudok befolyásolni.
Ennek meg is iszom a levét folyton.
Szét vagyok aprózódva. Sokmindent kellene csinálni, sokmindennel kellene - legalábbis: megérné - foglalkozni.
Ami legjobban idegesít, az mégis az, hogy bármennyire szeretnék, nem tudok eleget foglalkozni másokkal, ráadásul magamra is sokkal kevesebb időt fordítok.
Tényleg nem kellene most más, csak egy hét nyugis, elfetrengekazágyamban. Mellém egy telefon. Előttem életem huszonyvalahány ( vagyis sok ) legfontosabb emberegyedének telefonszáma. És végre nyugis lennék.
Csak most arra nincs időm/erőm/mittudoménmicsodám, hogy saját magamat elérjem.
Mélyentisztelt Szőke tanár úr véleménye szerint szellemi képességeimnek a 20 %-át használom ki, és azt is csak arra, hogy sajnálkozzak olyan helyzeteken, amiken javítani soha nem fogok tudni.
Viszont ha a suli elbukik, akkor énis el fogok bukni.
És miben kezdődött el a hanyatlás? Mi kezdte el kiváltani belőlem ezt az egész depresszáns szarságot? Mibe fogok elbukni?
Egy diáklány szerelmébe, és a félreértéseinkbe.
Nem okolok én itt senkit. Nem tudok vele sokat csinálni úgysem.. Nem bűnbakot keresek, hanem megoldást egy problémára. Merthogy az van.
Mi lesz most? Nemtudom. Szerintem a legnormálisabb megoldás megvárni a téliszünetet, abban egy picit kipihegni magam. Addig meg csak kitartok tán valahogy..
Jajnekem. Öreg vagyok én már ehhez.
És addig? addig nincs megnyugvás.
Addig folyvást küszködni kell.
Talán az élet munkáinkért
Nem fog fizetni semmivel..
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be.
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe'.
Ram: Szerintem nem megoldás hátradőlni, lefeküdni, pihenni, nyugalomra vágyni. Ez a legrosszabb ami történhet. A legjobb megoldás a bánatra, arra, hogy úgy érzed kezded elveszíteni a dolgokat, hogy egyszerűen sodródsz az árral. Hagyod, hogy az emberek magukkal rántsanak. Hagyod, hogy a körforgás része legyél. Hagyod, hogy pörögj.
Ha lepihensz agyalni fogsz, ha agyalsz frusztrált leszel, ha frusztrált vagy, akkor pedig nem leszel önmagad. És még folytathatnám...
Ne állj le, ne is akarj. Én sem teszem. ;)
