- Szapienciában már nagyon várják a vonatot, kapd össze magad - sürgetett az öreg.
- Tudom, főnök, tudom jól - intettem le. Felálltam a székből és a kabátomért nyúltam, közben küldtem egy mímelt puszit Gabinak, az információablakos lánynak.
- Bánom, hogy itt kell hagyjalak, sokat segítettél - gondoltam. Mosolyogva ő is búcsút intett, én pedig már a kesztyűt húztam átmelegedett kezemre.
Kiértünk a vágányokhoz, ahol is első alkalommal szembesültem a feladat nagyságával: jobbra is, balra is ködbe burkolózóan végeláthatatlan vagonsor pihent előttem. Ilyen hosszú szerelvényt nemhogy vezetni, de még látni sem igazán láttam.
- Semmivel nem nehezebb kezelni, mint bármely másikat - vert hátba főnököm. - Igaz, egy fikarcnyival hosszabb..
- Egy egész tekintélyes fikarcnyival - válaszoltam.
- Szó ami szó, ha ilyen tekintélyes fikarcom lenne, az asszonynak sem igazán lenne rám panasza..
Erre aztán mindketten elnevettük magunkat.
Kedveltem az öreget, már amennyire, persze, egy munkaadót egyáltalán kedvelni lehet. Tekintélyt kölcsönző hosszú ősz bajuszát tavasztól őszig folyton pödörgette, s télen is csak azért hagyott fel eme szokásával, mert 'ilyen hidegbe' ő ugyan ki nem veszi a kezét a zsebéből'. Valódi nevét talán már ő sem tudta, mindenki - még a felesége is - főnöknek szólította.
Elindultunk a szerelvény vége felé, azon a sínpáron, aminek a vége valahol Csikágóban lenne található.
- Ezen kell végigvinned a kicsikét - vázolta a helyzetet egyszerűen az öreg. Elfintorodásomra kérdőn ráncolta szemöldökét, mire én csak rámutattam a monstrumra, és annyit mondtam:
- Kicsike, mi?
- Hát na, ennek a vasnak bizony van mit a rakterébe tenni.
- Egyébként mi is van benne? - fordultam felé.
- Szerelem - válaszolta mosolyogva.
- De hát fűtő nélkül a mozdony is csak egy egyszerű kocsi! - emelte föl hangját a főnök. - Nem lehet, hogy ne induljon el a szállítmány!
- Hát, tolni nem fogom, annyi biztos.. - sóhajtottam.
- Magától pedig elindulni nem fog.. - gondolkodott el az öreg. Elhúzta száját, és láttam rajta, hogy szépen lassan elkomorodik a szeme is.
- Jól van, főnök, megpróbálok keresni valakit, aki el tudja végezni a munkát - mondtam neki végül.
- Megpróbálsz... - Az öregen látszott, hogy hangosan gondolkodik. - Itt nem elég próbálkozni. Vagy eljut a szállítmány Szapienciába, vagy nem, de próbálkozással nem megyünk semmire. Mert mi lesz, ha félúton derül ki, hogy az alkalmi fűtő mégsem jó? Vissza már nem hozhatod a vonatot, viszont továbbmenni sem bírsz.. Megrekedsz félúton, ez kell neked? Ekkora kockázatot nem vállalhatunk..
- Most nem rólam vagy rólad van szó, főnök. Itt most a szállítmány a fontos.
- Figyelj, ha vállalod, lelked rajta. Tedd, vagy ne tedd, de ne próbálkozz.
- Igazad van, főnök. Lehet, hogy ekkora kockázatot még én sem vállalnék.
- Nincs gond, majd, ha lesz fűtő, elviszi a vonatot valaki más..
Komor csendbe burkolózva andalogtunk vissza az állomásra.
- Senki nem tudja, miért nincs fűtő? - kérdezte Gabi.
Épp egy perce beszéltem el neki a történteket. Ő nem sajnálkozott, nem is buzdított próbálkozásra. Ő csak a dolog miértjét kereste. Elmondtam neki: mert nincs fűtő.
- Nem, nem tudjuk, miért.. - válaszoltam.
- És csak ő hibádzik? - úgy emelte föl a szemöldökét, mintha valamilyen terve volna.
- Igen, ha ő itt lenne, már mi nem is lennénk itt - feleltem.
- Akkor a dolog egyszerű - mondta könnyedén.
- Valóban?
- Valóban. Egy darabig végzed az ő munkáját is, aztán, ha megérkezett, elküldjük utánad.
- Ó, valóban? Arra nem gondolsz, hogy hogy akarod utánam küldeni? Csomagolva, postán? Vagy ledobod helikopterről? Esetleg ..átszállással? - a végén már nevettem rajta. - A fűtő vagy a vonaton van, vagy nincs. Köztes eset nem létezik..
- Akkor hát maradsz velünk? - ejtette vállamra nagy, súlyos kezét az öreg. Szomorúnak tűnt.
- Na főnök, azért el ne sírd már magad csak azért, mert maradok veletek.. - nevettem.
- Nem, nem azért, dehogyis.. De ez életed lehetősége volt. Ha mos elutaztál volna Szapienciába, fél év múlva már jó állásod lenne, nagy lakásod, csinos feleséged.. Jól érezhetted volna magad. Elérhetted volna mindazt, amit..
- Nektek nem sikerült? Én itt is jól érzem magam, főnök. Veletek. Ez az út csak egy lehetőség volt. Lehetőségek jönnek és mennek, minden pillanatban körülvesznek minket. Az, hogy némely esetekben nem jön össze, még nem a világ végét jelenti.
- Lehet, hogy igazad van..
Rámosolyogtam, elbúcsúztunk. Kézfogásában éreztem valami csalódottságfélét, mosolyában keserűséget.
Aznapra ennyi voltam, elindultam hát az ajtó felé. Kifelé mentemben még hallottam, ahogy az öreg a bajsza alatt dörmög:
- ...az a rohadák fűtő..
Valahogy én is így éreztem. Rosszul esett, hogy nem rajtam múlt a dolog.
Másrészről viszont innen Csikágóig az út hosszú és viszontagságos; lehet, hogy igazán fel sem vagyok rá készülve. Fűtő nélkül meg aztán..
Lehet, hogy minden így volt jól, ahogy..
