Kezd megtelni a Kilencek-lista. Nagyon örülök neki.
Mikor arra gondolok, mennyi fájdalmat okozott nekem bizonyos embereket kihúzni, elszorul a szívem.
De annál nagyobb boldogságot jelentett újakat beiktatni.
Az emberek változnak, nem tudhatjuk, útjuk merre vezet - lehet, hogy a miénktől merőben eltérő irányba. Az is lehet, hogy mi kanyarodunk el..
Mikor először felvetettem a Kilencek-lista ötletét magamban, őszintén megvallva féltem. Féltem attól, hogy úgysem tudom magam örökké mellettük tartani, és fordítva.
Már nem félek. Tudom, hogy bárhogyan alakul is, ezek az emberek mindig mellettem lesznek.
Számítok összezörrenésekre, hisz azok mindenütt vannak. De már nem félek.
Köszönök mindent.
És higgyétek el, van mit köszönnöm.
