Kinyitottam a szemem. Végre ki bírtam nyitni. Végre képes voltam rá.
Első pillantásom a cipőmre esett. A legtöbben tudják rólam, hogy mindenkit magam körül a cipője tisztasága alapján ítélek meg. Aki tesz magára, annak a cipőjén is az látszik, ellenben aki tiszteli és szereti az életét (a szememben értékes emberek), tisztán, rendben tartja a cipőjét.
Hát, most csalódnom kellett magamban. Ahogy lenéztem legszívesebben megálltam volna ott, ahol voltam, és lesuvickoltam volna a csizmám. De amint egy kicsivel távolabb esett a pillantásom a saját lábfejem tájáról, rá kellett döbbennem, hogy egy forgalmi dugó közepén állok. Mi több, a dugót én magam okoztam?!
Azonmód lerebbentem a járdára, amilyen gyorsan és diszkréten csak tudtam. Nem akartam feltűnést kelteni, sáros csizmával meg pláne. Érdekes volt ezt hallani magamtól, miközben pár másodperce még teljes önkívületben álltam a négysávos kellős közepén. Még hogy feltűnés, á, dehogy! Mit nekem feltűnés?! Inkább letűnés, de az spuriban. Szinte azonnal hallani véltem a méltatlankodó autósok szitkait. Csak remélni mertem, hogy nem a családomat átkozzák, arra ugyanis pipa tudtam lenni.
Alig ocsúdtam fel rebbenésemből, máris újabb traumába kellett ütköznöm: egy kislány állt elém - a semmiből.
Nyolcévesforma lehetett, nagyon-göndör vörös haja és elbűvölő 'énisilyetakarok'-kék szeme volt. Szeplős kis arcán bájos vonásai és termetéhez képest pöttöm világoskék ruhácskája még angyalibbá tették.
Hirtelen olyannyira elvarázsolt, hogy a kelleténél picit nyomatékosabban ütköztem bele. Szegény angyalkám, pár pillanatnyit csak topogott a járdaflaszteron, aztán megadón eldőlt, mint egy sózsák. De a szeme, a szemei még így, félönkívületben is magukkal ragadtak.
- 'A szemeidet akarom, angyalom' - mondtam neki.
A kiscsaj bármiféle meghökkenés, vagy reklamáció nélkül rábólintott a mondottakra, oldalára hengeredett, és megpróbált felállni - sikertelenül. Hiába, az angyalok néha ducibbak a kelletüknél.
Kezemet nyújtottam neki, és felsegítettem. Ő pedig, mint egy úrihölgy, biccentett felém, aztán méltóságteljesen leporolta magát. Minekutána gyakorlatilag fellöktem, kicsit szemrehányón pillantott rám, miközben ruhácskájába tovább simogatta a port. Mégis, bármily neheztelőn nézett is, nem bírtam ellenállni a szemeinek. Egyszerűen megbűvöltek.
- 'Én meg mutatni valamit' - mondta egyszerűen. - 'Kövess.'
A hangja nem volt parancsoló, mi több, még csak erősebb sem annál, mint szokásos. Egyszerűen közölte velem a tényt: utána fogok menni.
'Oké - gondoltam -, most ez a kisangyal elcammog velem a szüleihez, és bemutat nekik úgy, mint esztelen nőszemélyt, aki levette mellel. Hát jó, ezt azért egyikünk sem akarja.'
- 'Angyalom' - kezdtem, és büszke voltam a találó megszólításra. -, 'nem esett bajod? Sajnálom, hogy neked mentem, hidd el, nem volt benne semmi szándékos. Elbambultam, vagy nem tudom, aztán egyszerre csak ott voltál, és olyan hirtelen...'
- 'Pszt!' - ennyi volt a válasz.
'Na ez szép' - gondoltam. - 'Ez a kislány, bármilyen angyali is, mégiscsak lepisszegett. Hisz nem is ismered, minek követed? Nem is követem.' - És akkor jöttem rá, hogy mégis, hisz már egy saroknyira jártunk az eredeti incidenstől: a kislány elől, én meg utána, mint egy hűséges pulikutya. - 'Oké, mégis követem. De akkor sem hagyhatom, hogy oda vigyen, ahová csak kedve tartja. Legalább ki kéne deríteni.'
- 'Öhhm, csajszi, hová akarsz menni?' - kérdeztem, de a hangom még magamhoz képest is meglepően tétova volt.
- 'Tudod' - közölte az angyal.
- 'Akkor nem lenne gond, ha meg is neveznénk, hátha nem ugyanazt tudom, mint te.'
- 'De.'
- 'De, mint gond lenne?'
- 'De, mint ugyanarra gondolunk.'
Továbbra sem tudtam szabadulni a szemétől..
- 'Láttad egyáltalán, mi történt?' - kérdeztem egy pár perc, és pár újabb sarok után.
- 'Elaludtál' - válaszolta. - 'Igen, az út kellős közepén. Csak álltál ott csukott szemmel, és bámultad a szemhéjadat.'
'Jó tudni' - gondoltam. - 'Én csak úgy bámulok, és elalszom: az út közepén. Így kell ezt, pontosan így kell.'
- 'Azt nem lehetett látni véletlenül, mit álmodtam?' - ugrattam a lányt.
- 'Rólam álmodtál' - válaszolta.
Egyáltalán nem úgy beszélt, mint egy gyermek. Nem úgy járt, nem úgy grimaszolt, mint egy gyermek. Az egész gyermek maga egyáltalán nem olyan volt, mint egy gyermek.
De valahogy mégis.. Nem értem én ezt..
