...mint akit kimostak 200°C-on, kicentrifugáztak, egy felvonuló tűzoltózenekar, majd egy bölénycsorda alá dobtak, aztán kikasztottak aszalódni a sivatagba..
A tegnapelőtti délután óta totális érzelmi hullámvölgyben érzem magam. Nem fogok szemrehányni, mindenki beletette a magáét, én is.
És tudjátok, mi a szép? Hogy nem estem össze. Nem gyengültem le.
Oké, vannak rossz érzéseim a jövővel kapcsolatban, de azokat is félre tudom tenni.
Avagy ZoliPaPa ezt is túlélte, és igenis megy tovább.
Mindig van tovább. Van miért, van kiért.
Lehetőség mindig van. Akkoris, ha a pokol mélyén érzed magad.
Akkor is, ha nem látod.
Erről szól a sport is. Jobb hasonlat nincs (még nekem sincs) az életre.
Az a legsikeresebb, aki legtovább, leggyorsabban, legmagasabbra.
Én erre annyit szoktam mondani: mindig van hely magasabbra ugranod.
Hogy kihasználod-e, az már csak rajtad múlik.
Nyerni mindig fejben kell.
Az életben is. Fejben dől el minden.
Szóval ne legyél hülye.
Egyrészt, mert abból sok van és már unalmasak.
Másrészt meg azért, mert ha ott eldöntöd, hogy nyerni akarsz, akkor legyőzhetetlen vagy.
Legsikeresebb mindig az, aki egyben a legegoistább is.
Mondjuk, ki mit vesz sikernek..
Én a vágyaim elérését. A valóra vált álmokat, a remények beteljesülését.
'Adjad neki Bobby!'
