.. most hetedike van. Eltelt harmadika óta négy nap.
Négy tartalmas nap. Négy csodálatos nap. Négy olyan nap az életemből, amire mindig emlékezni fogok. Mert szégyellném magam, ha nem tudnék rá emlékezni.
Bevallom, elfáradtam a végére picit.. De ennek ellenére, vagy inkább emellett - soha nem fogom megbánni. Ilyen jól talánha tavaly ilyenkor óta nem voltam.
Aki tudja, mi volt hétvégén, annak szerencséje. Aki nem tudja, az olvassa végig..=P
Az egész még 3.-án délután kezdődött. Betti felhívott:
- Van valami programod szombat estére?
- Mostmár van.
- Akkor jó, mert jöhetsz velünk a pesti bennmaradósra. Már a tanárokkal is beszéltem.
- Ja, oké, jó tudni..=)
Ami utána jött, na arra nem gondolt senki..
Péntek este átköltöztem - egyelőre csak ideiglenesen - a SZEGkoliba. Betti sorra bemutatott mindenkinek, aki fontos. Aztán felém fordult, megölelt, hozzám bújt, és azt mondta: mindig így kéne lennie.
Másnap buszra szálltunk, jöttem haza, ők meg szétnéztek pesten - oké, ez kicsit sarkított volt, de lényegében így van. Az aznapot még együtt töltöttem volna a 10.e osztállyal, aztán a színház után haza.. Csakhogy ott a volna.
Csodás nap volt. Nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem azt az osztályt.. Kicsit furcsának tűnt persze, mert ott majdnem mindenki hallott már rólam, én meg csak foszlányokat - engem mindenki ismert, én meg senkit. (Bár, ezen már pénteken javítottunk.)
Aztán jött a telefon, hogy itthon gondok vannak. Hát gondolhatod, volt a fenének kedve hazajönni a rosszba, ha egyszer jól érzi magát máshol, másokkal.. Már a délután közepétől gondoltam rá, hogy az aznap éjszakát is a SZEGben töltöm.
Jártunk sokfelé, és mindenhol nagyon jól éreztük magunkat (talán a westendben nem annyira..), Betti majdnem végig fogta a kezem, nem akart elereszteni. Nem mintha én, vagy Bárki más azt akarta volna, hogy eleresszen.. És tetszett a dolog.
Szombat este aztán következett egy színház.
Cserélgetések után Betti került a balomra, Zoli a jobbomra. Utóbbi alany jól elvolt Szilvivel, úgyhogy őket nem zavartam.
Bettivel viszont végigbeszélgettük az előadást (Egy csók és más semmi.. - Kern Mester nagyon jó volt!!). Hozzám bújt, és elpanaszolt mindent, ami nyomja - többek közt a könyököm...:D
Nagy nehezen kiszedtem belőle azt is, ami fél éve nyomja a lelkét: szerelmes belém.
Basszus, mondom, ennyire jó pasi azért nem vagyok.
Őszintén megvallom, soha nem néztem barátságtól különb szemmel Bettire.
És most, hogy a helyzet merőben megváltozott, és kezdtem másként figyelni, tetszett a dolog. Első reakcióm az volt, hogy basszus egy próbát mindenképp megér. A második, hogy basszus, ez tényleg egy nagyon jó csaj, és ráadásul a lelkitársam. A harmadik pedig az, hogy basszus ha nem vigyázok, még túl gyors akarok majd lenni.
Szépen lassan elkezdtem rá tényleg többként tekinteni: és amit láttam (basszus =) ) nagyon tetszett.
Éjszaka átbeszéltük a fiúkkal (Zoli, Dani), mi is a helyzet. Dani tíz éve ismeri Bettit, és Zolival is legalább osztálytársak, de jóbarátok is. Ha valakik, akkor ők tudtak rajtam segíteni.
Igen, segíteni. Gondold el: eljössz egy bennmaradósra, ahol ott a volt barátnőd és az ő legjobb barátnője, aki már többet jelent neked, mint előző. És jön egy színház, és teljesen más szemmel kezdesz tekinteni az addig csak nagyon kedves barátként datált hölgyeményre ott magad mellett.
Ráadásul, a teljesség kedvéért legyen bevallva az is, hogy Judittal sem felejtettük el egymást.
Az éjszaka rájöttem: Betti eddig is több volt nekem, mint egy egyszerű barát. Semmi komoly gond nem volt köztünk, mindent meg tudtunk oldani. Nagyon boldoggá tudjuk tenni egymást, és nem is vagyunk messze a másiktól. A lehetőség pedig adott.
(Aludtam kábé hét órát.) Reggel egy otthoni telefon után Betti keltett. Mondanom sem kell, visszafeküdtünk =). Rengeteget beszéltünk, és végül meggyőztük egymást.
És most nagyon boldog vagyok =).
