Akadt néhány gondolatom a mai nap várhatóságairól.
Valószínűleg esni fog, és valószínűleg nem lesz túl meleg. És valószínűleg utazom.
Egerbe, békülés céljából.
Egyik legkedvesebb, de az utóbbi hónapok szempontjából mindenképp legfontosabb barátném, Betti miatt.
Nagyon fontos nekem, hogy semmiképp ne romoljon meg a barátságunk (megsemmisülésről szó ne essék - ilyen barátság nem szokott csak úgy meg-semmi-sülni), illetve hogy ne legyen köztünk félreértés.
Az, hogy mi miatt nőtt köztünk szakadék, valójában egy gyerekesen önző gondolatom fejleménye.
Nem fogok elnézést kérni miatta. Akkor is vállaltam, most is vállalom.
Ami változott, az a hozzáállásom a kérdéshez. Gondolkodtam rajta, és megértem, miért volt úgy, ahogy.
És tudom, hogy Ő is megérti majd, hogy én miért úgy, ahogy.
És soha nem volt olyan probléma köztünk, amit pár nap gondolkodás vagy éjszakai beszélgetések sora ne tudott volna nevetésbe fullasztani.
És mégis félek...
Pedig nem szokásom. Szeretem előre látni a dolgok végkimenetelét, vagy ha ez lehetetlen, általában lemondok a rajtuk való 'görcsölésről', mondván amíg nem történik meg, addig ne para. Az, hogy a szó legszorosabb értelmében féljek valamitől, szinte kizárt.
Hogy akkor mégis mitől félek? Magam sem tudom. A legegyszerűbb/legkézenfekvőbb válasz az lenne, hogy attól félek, hogy elveszítem Bettit, mint barátot. De ez így ilyen formában nem igaz.
Inkább úgy fogalmaznék, hogy fontosabb ő nekem annál, mintsemhogy ne féljek attól, hogy elveszítem.
Tehát nem magam miatt félek. Hanem a tudat miatt, hogy a barátságunk esetleges megszűnése megkívánja a félelmet.
Érdekes dolog elszámolni vele, mennyi felesleges félelmünk van. Felesleges alatt persze ki-mit ért..
Én például azokat a félelmeket tartom feleslegesnek, amik olyan történésekre vonatkoznak, melynek bekövetkezése nem a mi függvényünk. Egyszerűbben fogalmazva: hülyeség beszarni attól, ami nem rajtad múlik.
Attól meg végképp, ami gyakorlatilag nem következhet be.
(Ez így butaság. Esély mindenre van, még ha elhanyagolható is. És hol tartana most a világ, ha nem számolnánk az elhanyagolható esélyekkel..?!)
Javítom tehát a fenti mondatot, és azt mondom: ...aminek nagyon csekély esélye van.
Mondok példát. Szinte kizárt, hogy most, ebben a pillanatban rámzuhanjon egy atombomba. A mai világot látva nem esélytelen a dolog. De egyrészt a technikai fejlettségünk közel sem engedi meg, hogy holmi atombombákat dobáljunk, ráadásul rossz helyre. A másik vége még nagyobb butaság, mert melyik az a szuperhatalom, amelyik magyarországra vesztegetne el egy atombombát?!
Mégis, hányan vannak, akik naponta hirdetnek világvégét... Vagy akik nem mennek ki az utcára, mert félnek a haláltól. Akik percenként kezet mosnak, mert ismeretlen fertőzésektől rettegnek.
Vagy mondok közelibb példát: akik minden alkalommal kikapcsolják az áramelosztót, ha elmennek otthonról. Szép dolog, ha nagyon zöld lennék, még virágot is küldenék nekik figyelmességükért... De nagy valószínűséggel nem fog felgyulladni házuk. Pont akkor, abban a pillanatban pont elhanyagolható ennek az esélye. Nem mondom, hogy nem történhet meg, hisz volt már rá példa. De aki ilyesmitől komolyan retteg, (minden rosszindulat nélkül) forduljon szakemberhez.
Sok ember sok(-féle) félelemmel. Ha végigmegyek az utcán, mindenkiben félelmet látok. Van, aki az állása elvesztésétől retteg (a mai gazdasági helyzetről híreket hallva..), mások a pénzüket látják elúszni (óvják is veszettül). Megint mások a közlekedéstől félnek. Vagy akármitől. Bármitől.
Ezektől nem érdemes félni. Vagy egyáltalán nem rajtunk múlik, vagy mi magunk idéztük elő.
Persze nem arról beszélek, hogy ne számoljunk a lehetőségekkel. Azokkal mindig számolni kell. Azt mondom, ne stresszeljünk olyan dolgokon, amiknek esélye nullát közelít.
Csodás dolog látni a szerelmeseket, amint egymásba kapaszkodva ragaszkodnak a világukhoz. Akik naponta milliárdszor súgják egymás fülébe, hogy: 'Nem akarlak elveszíteni..'
Csodás dolog, de kiábrándító. Egyrészt mert elkezdesz te magad is félni tőle, hogy kedvesed/párod nélkül mi lesz majd veled.. Másrészt tényleg ennyire elfajult a világunk? Félünk az elkövetkezendő másodperctől is?
Teszem hozzá, kivétel mindig van. Nem mindenki viszonyul a világhoz a fentebbiek szerint. Én sem.
De általában azt vesszük észre, ami más. Az általunk megszokottól különböző. Amit mi nem úgy csinálnánk. (Ezekből persze kijön a képlet: A megszokott az, amit mi is úgy csinálunk..-És persze csak az a helyes is, mi?)
És a félelmet mindenképp ide kell sorolnia még annak is, aki a kivételcsoportba tartozik.
Látjuk, megzavar, részeseivé válunk. Ha másodpercek alatt el is hessegetjük, akkor is ott volt, és befolyásolt.
És micsoda befolyásolt? Felesleges félelem.
Te sem vagy kivétel.
Én sem.
