Mindenki fél az ismeretlentől. Mindenki rettegi azokat a helyzeteket, amelyekben nem érzi biztosnak, hogy meg tudná állni a helyét. Sőt, már magát a bizonytalanságot is, ami ezt szokta övezni..
Járt utat járatlanért el ne hagyj - mondja a köz mondása.
CSAKHOGY ez nem jelenti azt, hogy a járatlan út nem lehet jó, esetleg jobb, sőt.
Aki ezidáig figyelgette hozzáállásomat a világhoz - és valószínűleg Te is ilyen vagy, hisz, ha másképp volna, nem lennél itt..- tudja, hogy individualista vagyok.
Persze ez is a magam hülye kis módján, de lényegében ugyanúgy.
Avagy nem szívesen foglalok állást, nem kötelezem el magam, minden kaput nyitva hagyok, senki ellen nem határozok. Tudod, ez azért van, hogy soha ne tekinthessem magam naivnak, és mindig igazam lehessen, hisz sosem foglalok állást.
Így nincs mit veszítenem.
Aki megérdemli, amellett természetesen elhatározom magam, de ha nincs igaza, akkor is simán elpártolok tőle. Oké, hogy jóban-rosszban, de hülye ne legyen. Mert hülyéből sok van, és unalmasak.
Most mi a helyzet? Individualista törekvésemet megbolygatta egy olyan lány, akinél nagyon elgondolkodtam, hogy meg is engedem neki.
A dilemma maga a döntés dilemmája.
Őszinte leszek, de tőlem szokatlanul most nagyonnagyon:
Rohattul nem vagyok felkészülve arra, (hogy most hirtelen olyat csináljak az életemből..) hogy legyen mit veszítenem.
Nem a felelősségtudat, hisz minden kimondott szavamért vállalom a felelősséget.
Hanem a tudat, hogy van, aki miatt nem szabad hibáznom.
Nem azért, mert nem engedi meg, hogy hibázzam. Én nem engedném meg magamnak.
Tudod, ez is erőt adhat az embernek.. Hogy nincs mit veszítenie. Ez is tolhatja előre.
Meg az is, hogy van, aki miatt megéri előre hajtani magát...
..dönteni már döntöttem. Csak azt nem tudom, menni fog-e.
