Bocsánatot kérek, szabad ( a mai világban ) önmagam lenni?
- érte-, vagy ellenkezés; döntse el ki-ki magának.-

Mostanában miért ciki önmagunknak lenni..?

Talán túl sok és túl nagy az elvárás, azért?
Talán mondjuk a klímaváltozás miatt öltözik minden divatmajom ugyanúgy?
(Mindenkinek ugyanaz tetszik?!)
Talán szórakozásból gyalázza a nagytöbbség (necsodálkozz.) a mások által szentnek vallott tárgyakat?

Egyáltalán mi az az én?

A legtöbb útszéli (nem véletlenül használom ezt a jelzőt - az ízlésük is hasonló ) vagány azzal vagdalkozik: Kemény vagyok.

Szép és jó, higgyen, amit és ahogy akar. El is nézi neki az ember. Ha hülye, hát legyen.

De állj meg egy pillanatra, és mondatelemezz velem egy picit.

Mit állítok? - azt, hogy vagyok.
Milyen vagyok? - kemény vagyok.
Ki vagyok kemény? - én.

Nagyon gyönyörű. De ki az az én?

Látod, barátom, a sok-sok kérdésből lett egyetlen kérdés.
Az Alap, Mindenek Alapja. Ebből lettél, ezzé leszel. Az én.

És akkor tessék nekem megválaszolni. Vagyis ne, ne nekem tessék.
Magadnak, magunknak tessék.

És meg teccik tunni nekem válaszóni?
Nem tetszik, és nem is tudod. Erről van szó, kérem.

A legtöbben azzal sem vagytok tisztában, kit értetek én alatt. Pedig állítom nektek, a mosti világ egyik leggyakrabban kimondott szava.

És komolyan gondolkodj el rajta; tényleg Te vagy-e Te, ha semmiben nem akarsz másoktól különbözni. Ki vagy Te?

Már nem is olyan nagyon gyönyörű, ugye?

Pedig az, csak meg kell látni benne. Én. Nem más, hanem aki Te vagy.

...De csak, aki te vagy.

minden perce fáj, mikor nincs velem. és legtöbbször nincs velem.

azért veszekszünk, mert mindketten haragszunk, de nem egymásra, dehogy egymásra.. a távolságra haragszunk. de egymáson töltjük ki.

mindketten félünk attól, mi van a másikkal nélkülünk. hol jár, mit csinál. bajban van-e, nem esett-e bántódása.

van egyéb dolgunk is rajta kívül, de magunk előtt is szégyelljük, hogy igenis, akkor és ott nem ő a legfontosabb - közben mégis.

ha együtt vagyunk sem lehetünk együtt örökké. még egy dolog, ami nem tud teljesülni soha.

tudod, sokáig haragudtam minden szerelmespárra, akik sírva mondták egymásnak telefonba, hogy: hiányzol.
legszívesebben sírnék. és nem a büszkeségem tart vissza, azt már rég feladtam Betti miatt.
a tudat tart vissza, hogy nem akar sírni látni. hogy nem akarja, hogy miatta sírjak.

csak miatta vagyok erős. de nélküle gyenge vagyok. nélküle csak valaminek az egyik fele vagyok. valaminek, aminek örökké együtt kéne lennie. és nem lehet.

sírni akarok.. 

A legkomolyabban várt poszt azokról, akik eddig legnagyobb mértékben befolyásolták az életem, illetve ami abból még maradt/hátravan.
azokról, akik nélkül a pszichés értelemben vett 'én' nem létezne, vagy nem így.
azokról, akik nélkül nemhogy nem tudnék, de nem is akarnék élni.

Betti, azaz Tigrisem.
a lány, aki a legutóbbi hétvégétől függetlenül is első helyen áll az életemben. gyakorlatilag ő az én másik felem. gondjai nagyrészt megoldódtak, végre boldognak meri láttatni magát.
 ja, és mellékesen imádom. (L)

Prisz, avagy BaBám
az én szememben örök elsős marad. ugyanaz a megszeppent gólya, aki annak idején izgatottan kereste, ki is az a fene bátor vagány, aki csak úgy írogat neki mösönön mindenféle hülyeséget.
azóta gyakorlatilag fölneveltem. Ő pedig cserébe többet adott, mint remélhettem volna, ámbátor nem reméltem semmit. Ő ideadta a szíve egy részét.
tessék nekem hinni benne, Babám, hogy szeretlek.

Tájger, azaz Tiger
patrónusom, edzőm, jóbarátom. olyan támaszt tudott nyújtani a legkatasztrofálisabb időkben is, hogy míg élek, tarthatnám neki a gyertyát. fogadott bátyám, és állítom, hogy az egyik legodaadóbb, legönzetlenebb ember, akit ismerek.
ja, meg a földkerekség legnagyobb Jodiotája, persze csak utánam.

Gitta, azaz BébiBogyesz
akivel mindig van miről beszélni. akivel mindig közös hangon vagyunk, és akit gyakorlatilag tényleg gyerekkora óta ismerek. sokáig nem volt az életemben, de mostanra újfent nélkülözhetetlenné vált. épp ezért nem is tudjuk sokáig nélkülözni egymást, főleg majd szeptembertől.=P

Ram, azaz Robika

Jutka, azaz Judipszilon

Shy, azaz TökiBogyó
 

Allah, azaz Arnold
a bizonytalan vagány, akiben igenis megláttam, hogy tud nagyon jó és tiszta ember lenni. néha picit ellensúlyozom a bizonytalanságát egy kis tájékozott határozottsággal, néha picit hálás érte, meg néha picit elfelejtkezik rólam. de nembaj, megbocsátom neki, hisz fiatal még, hadd éljen. és ő ennek megfelelően él is.

Anett, azaz Elektra
kellett hozzá két és fél hónap, hogy ide merjem írni a nevét. akkor még úgy volt, hogy kilencedik lesz. mégsem azért került ide, mert névhiányban szenvedek.
Hanem, mert nagyonis megérdemli. egyelőre Neki volt szüksége rám, de akkor nagyon, de nagyon hálás tudott lenni. bizonytalankodott bár, de tartottam magam mellette. Öröm ilyen emberlányt megismerni. őszintén remélem, és hiszem, hogy a neve sokáig itt marad.
 

Blanka, azaz Gyermeklelkűm.
akiről az Evermore szól. hirtelen barátság a miénk, szinte egyszerre született ismeretségünkkel. az első pillanattól fogva nagyon szimpatikus, és néha van egy olyan érzésem, hogy ez visszafelé is így van.
valójában néha elszégyellem magam, mikor vele beszélek. meg irigykedem is..
az én szavaimból miért nem tud ennyire sütni a szeretet?!
feleennyit kellene ordibálnom..
 

Szandi, az Ózdi Hősnő
a legfrissebb barátságaim egyike. Tudom, hogy még alig ismerjük egymást, de amit megláttam benne, nem ok nélkül volt rám ekkora hatással. Intelligens, tanulékony, és nagyon-nagyon mély érzései vannak. Kis farbabillentéssel immáron önmagában is bízni tud, és végre megtudhatta, ki is ő valójában.
Megkérdezte tőlem, miért vagyok ilyen jó.
Nem a saját érdekeit nézte bennem. Talán abban a pillanatban döntöttem úgy, hogy ide fog kerülni.

Igen, egy egyszerű fekete golyóstollról van szó. Talán életem legfontosabb olyan szereplője, akinek nincs pulzusa.

Hol is lennék most, ha annak idején nem kezdtem volna el a füzetembe írogatni? Oké, mondhatod, hogy most sem vagyok sehol. De simán cáfolnám.
Tudod, írni nem a kifejezésvágyam miatt kezdte el. Nem azért, hogy elkezdhessem terjeszteni magam. Hanem azért, hogy önkifejezzek - saját magam részére.
Mert amíg csak a gondolataidra tekintesz, egy nagy masszaként, egy képlékeny, alakítható gomolyagként látod őket. Persze a kamasz/serdülő/ifjúkor legfontosabb feladata eloszlatni ezt a ködös maszlagot, helyébe kikristályosodott, végleges gondolatokat vinni. Életfelfogást, biztos pontokat alkotni.
Igen, egy egyszerű fekete golyóstoll által.

Tudod, visszanézve néha nagyon furcsa, amit írok. Főleg, mikor pár perccel utána már nem is úgy mondanám.
Másik érdekes dolog belegondolni, hogy akkor mekkora is lehet az eszmei értéke annak a bizonyos egyszerű fekete golyóstollnak. Nálam a határozott kijelentések, a döntések megtestesítője. A felvállalásé.

És az vagy akit felvállalsz önmagadból.
Igen, nekem egy egyszerű fekete golyóstoll mutatta meg, ki is vagyok valójában.
Ez volt az egyetlen, aki bebarangolta lelkem Ajkától omegáig, és egy rossz szava nem volt.

Tudod, picit az egónak is jót tesz, ha az, amivel magadról írsz nem ellenkezik sokat.

Merre nem tolja az embert a tollja ....=)

Tegnap már úgy voltam vele, hogy megyek haza.
Viszont van egy két lábon járó indokom, hogy ne tegyem. Vele viszont nem akarok úgy lenni, hogy nem a maximumot hozom ki magamból.... Tudom, hogy nem ezt várja, de magamat nem túlságosan szeretném érte.
Az az átkozott megfelelési kényszer..

Igazából nagyon boldog/nyugodt/kiegyensúlyozott lettem, napok alatt, és ezt Bettinek köszönhetem.
Viszont pár nap pihenés most nagyon rám férne. Lehet, hogy tényleg elmegyek haza.

Igazából szeretnék maradni, csak most tényleg pihenni akarok. Ennek ellenére ma még van egy Kerim, holnap tesivel kezdek plusz magyarverseny, ráadásul aludni sem fogok sokat.
Nagyon bánt a dolog, de most tényleg kivagyok. Attól függetlenül, hogy nagyon boldog.

Jó érzés, hogy van valaki, aki Tényleg a másik felem tud lenni, és aki nélkül én sem érzem magamat egésznek.
Viszont elválasztanak minket az átkozott szabályok, meg a különböző életmód. Elválaszt minket háromszáznegyvenhat méter, de valójában sokkal több annál.

Ismertek, nagyon nem voltam kibékülve a saját életemmel.
Mindig csináltam valamit, mindig volt valami dolgom. Annak ellenére viszont, hogy soha nem volt szabadidőm, mindig tudtam Rátok figyelni.

Sokszor mondtam már, fogom is még sokáig: az én életem még darabokban is elviselhetetlen lenne, nemhogy még egyben.
Most, hogy ennyiben változott a helyzet, egy dologról nem szabad elfeledkeznem: mi a legfontosabb.

Legfontosabb most, hogy a lehető legboldogabb legyek. Hogy érhetem ezt el?

• minél többet legyek azokkal, akik fontosak, legfőképp Bettivel.
  ehhez kell egy jó tanulmányi eredmény a kimenő miatt.
   
• megpróbáljak otthon is stabilizálni mindent, hogy azzal se kelljen ennyit foglalkozni.
  ehhez kell pár hétvége, ahol átbeszélek velük mindent. talán a karácsonyi szünet alkalmas lesz.
• és a legfontosabb: belül is okés legyek. hogy büszke lehessek magamra.
  és talán ez az, ami legfőképp hibádzik.

Nem, nem Betti miatt, hisz tényleg ő az, aki valójában boldoggá tett.. De hisz már leírtam. És Ő úgyis tudja.

A világnézetem is totál megváltozott, de most ezt sem gondként fogom fel. Sőt, nagyon is tetszik, amit látok.

Nem tudom, mi a baj. Talán nem is akarom tudni...

Tigris!

Tudod jól, mennyire szeretlek, habár még igazán nem mersz hinni benne. Azt is tudod, mennyire örülök most.
De az életemnek van negatív oldala is, amelyből eleddig igen keveset tapasztaltál.
Őszintén remélem, hogy meg tudod érteni nekem.

Nem miattad szenvedek. Érted szenvedek. Ezt ne felejtsd el.

..szóval Bettivel összejöttünk, és nagyon jól megy minden. Nagyon hamar nagyon megszerettem, és minden barátja azt mondja, rég látták ilyen boldognak. Én is boldognak láttam végre.

Hónapok óta éreztem, hogy van valami, amit nem mond el. Először arra tippeltem, hogy Judittal kapcsolatban van valami, aztán Shyal beszéltünk, és felvetett egy olyan lehetőséget, hogy szerinte Betti többet érez irántam.
Bevallom, elkezdtem erre utaló jeleket keresni, de Betti nagyon erős lány és nagyon makacs. Amit eldöntött, ahhoz tartja magát, és eldöntötte, hogy nem akarja tudomásomra hozni a dolgot. Úgyhogy kényesen vigyázott rá, hogy ne csináljon semmi egyértelműt.
Nagyon jól csinálta, kicsit össze is zavart, merthogy Shy megérzéseiben nagyon bízom.

De végre szombaton kimondta, és ezzel nagyon boldoggá tett. Először láttam rajta azt, hogy igazán önmaga tud lenni.
A buszon Eger felé aztán megbeszélte mindenkivel a dolgot. Reggel még egy kicsit bizonytalan volt, de délre meggyőztük egymást.

Nagyon szeretem és nagyon bízom benne. Eddig is a legfontosabb ember volt az életemben. Az is maradt. Csak picit másképp.

Örülök, hogy boldoggá tudom tenni. Örülök hogy ő is boldoggá tud tenni engem. Örülök neki, nekünk. Önmagamnak, általa.

És ilyenkor, mikor nincs mellettem, erőltetem magam, hogy ne arra gondoljak, milyen távol van tőlem.
Hanem arra, hogy minden másodperccel közelebb kerülünk egymáshoz. Ha csak egy hangyányit is, de érzem, hogy közelebb vagyunk. És tudom, milyen boldog leszek, ha újra láthatom. És ő is boldog lesz, és a világ velünk fog mosolyogni majd.

Szeretlek, Tigris. Hiányzol. Boldog vagyok, Neked vagyok boldog.

.. megtaláltam.

.. most hetedike van. Eltelt harmadika óta négy nap.
Négy tartalmas nap. Négy csodálatos nap. Négy olyan nap az életemből, amire mindig emlékezni fogok. Mert szégyellném magam, ha nem tudnék rá emlékezni.

Bevallom, elfáradtam a végére picit.. De ennek ellenére, vagy inkább emellett - soha nem fogom megbánni. Ilyen jól talánha tavaly ilyenkor óta nem voltam.
Aki tudja, mi volt hétvégén, annak szerencséje. Aki nem tudja, az olvassa végig..=P

Az egész még 3.-án délután kezdődött. Betti felhívott:
- Van valami programod szombat estére?
- Mostmár van.
- Akkor jó, mert jöhetsz velünk a pesti bennmaradósra. Már a tanárokkal is beszéltem.
- Ja, oké, jó tudni..=)

Ami utána jött, na arra nem gondolt senki..

Péntek este átköltöztem - egyelőre csak ideiglenesen - a SZEGkoliba. Betti sorra bemutatott mindenkinek, aki fontos. Aztán felém fordult, megölelt, hozzám bújt, és azt mondta: mindig így kéne lennie.
Másnap buszra szálltunk, jöttem haza, ők meg szétnéztek pesten - oké, ez kicsit sarkított volt, de lényegében így van. Az aznapot még együtt töltöttem volna a 10.e osztállyal, aztán a színház után haza.. Csakhogy ott a volna.

Csodás nap volt. Nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem azt az osztályt.. Kicsit furcsának tűnt persze, mert ott majdnem mindenki hallott már rólam, én meg csak foszlányokat - engem mindenki ismert, én meg senkit. (Bár, ezen már pénteken javítottunk.)
Aztán jött a telefon, hogy itthon gondok vannak. Hát gondolhatod, volt a fenének kedve hazajönni a rosszba, ha egyszer jól érzi magát máshol, másokkal.. Már a délután közepétől gondoltam rá, hogy az aznap éjszakát is a SZEGben töltöm.
Jártunk sokfelé, és mindenhol nagyon jól éreztük magunkat (talán a westendben nem annyira..), Betti majdnem végig fogta a kezem, nem akart elereszteni. Nem mintha én, vagy Bárki más azt akarta volna, hogy eleresszen.. És tetszett a dolog.

Szombat este aztán következett egy színház.
Cserélgetések után Betti került a balomra, Zoli a jobbomra. Utóbbi alany jól elvolt Szilvivel, úgyhogy őket nem zavartam.
Bettivel viszont végigbeszélgettük az előadást (Egy csók és más semmi.. - Kern Mester nagyon jó volt!!). Hozzám bújt, és elpanaszolt mindent, ami nyomja - többek közt a könyököm...:D
Nagy nehezen kiszedtem belőle azt is, ami fél éve nyomja a lelkét: szerelmes belém.

Basszus, mondom, ennyire jó pasi azért nem vagyok.

Őszintén megvallom, soha nem néztem barátságtól különb szemmel Bettire.
És most, hogy a helyzet merőben megváltozott, és kezdtem másként figyelni, tetszett a dolog. Első reakcióm az volt, hogy basszus egy próbát mindenképp megér. A második, hogy basszus, ez tényleg egy nagyon jó csaj, és ráadásul a lelkitársam. A harmadik pedig az, hogy basszus ha nem vigyázok, még túl gyors akarok majd lenni.
Szépen lassan elkezdtem rá tényleg többként tekinteni: és amit láttam (basszus =) ) nagyon tetszett.

Éjszaka átbeszéltük a fiúkkal (Zoli, Dani), mi is a helyzet. Dani tíz éve ismeri Bettit, és Zolival is legalább osztálytársak, de jóbarátok is. Ha valakik, akkor ők tudtak rajtam segíteni.
Igen, segíteni. Gondold el: eljössz egy bennmaradósra, ahol ott a volt barátnőd és az ő legjobb barátnője, aki már többet jelent neked, mint előző. És jön egy színház, és teljesen más szemmel kezdesz tekinteni az addig csak nagyon kedves barátként datált hölgyeményre ott magad mellett.
Ráadásul, a teljesség kedvéért legyen bevallva az is, hogy Judittal sem felejtettük el egymást.

Az éjszaka rájöttem: Betti eddig is több volt nekem, mint egy egyszerű barát. Semmi komoly gond nem volt köztünk, mindent meg tudtunk oldani. Nagyon boldoggá tudjuk tenni egymást, és nem is vagyunk messze a másiktól. A lehetőség pedig adott.
(Aludtam kábé hét órát.) Reggel egy otthoni telefon után Betti keltett. Mondanom sem kell, visszafeküdtünk =). Rengeteget beszéltünk, és végül meggyőztük egymást.

És most nagyon boldog vagyok =).

A cím ne tévesszen meg senkit: csodásan vagyok és tök józan (jóllehet pár órája még egyiket se mondtam volna.)

Egy nagyon tartalmas kora hajnali beszélgetés kellett hozzá, s lett ímhol lészen nosza: ZoliPaPa majd kiugrik a bőréből.

Varázslatos napom volt, bár a végére - bevallom - elfáradtam.

A suli egyre jobban megy, bár Temes nemrég azt mondta, csak akkor leszek nála 2-es, ha az eddigi két jegyemet összeadja. Ilyen jó matekos nem vagyok, de akkor csak nem állok olyan rosszul, nem?!
Mindenesetre elindultam felfelé a lejtőn, ezt még Temes is látja. Csak oda kell figyelni.

Rájöttem, mennyire igaz a horoszkóp-jellemzésem:

Eleven, nyitott, rendkívül toleráns, találékony. A Vízöntő az állatöv leginkább szabadságszerető jegye. Nehezen visel minden kötöttséget, konvenciót, mindig a saját útját járja. Aligha csodálkozhatunk, hogy a legtöbb forradalmár és meghökkentő ember ennek a jegynek a szülötte.
Gondolkodása gyakran különc, nem érdekli, ha mások megszólják. Nagy toleranciája révén azonban könnyen megérti mások másságát. Mindezt derűsen, szellemi fölényének tudatában teszik, ami nem bántó, sőt, kifejezetten kellemes és vonzó.
Mivel a levegős jegyek csoportjába tartozik, fontos a számára a kommunikáció. Gyakran nyugtalan, kíváncsi, érdeklődő. Szeret emberek között lenni, sokszor vannak váratlan megérzései.
Általában kedveli a technikát, a modern dolgokat, mindenért rajong, ami új, megrögzött újító.
A szerelemben (mint minden más életterületen) a szabadságot kedveli, nagyon hosszú pórázt kell neki adni. Képtelen rá, hogy teljes egészében feladja szabadságát. Ha korlátozni akarják vagy számon kérik, egyszerűen fellázad.
A Vízöntő ember hamar változtat minden olyan helyzeten, amit nem tart magának megfelelőnek. Az unalmas, egyhangú élettől valósággal retteg.

'Everybody's got a drug dealer on speed dial.'
Hiányolom Shyt. Remélem veszi a lapot és a fáradságot.

Ja, és a felpörgés oka: Refused - New Noise.

Nem, Ram, nem koppintás.
Csak módszeralkalmazásbeli hasonlatosság felfedezettségének az esete.=P

Három óra harminckor nyitottam ki a szemem. Nagyon fáradt voltam, szinte azonnal vissza tudtam volna aludni, mindenféle megerőltetés nélkül. Csak behunyni a szemem, és elmerülni a semmiben..
Négy óra tizenöt van most, és a helyzet annyiban változott, hogy már kabátban, táskával korzózom Egerváros utcáit. Ősz közepén járunk, a villamos ilyenkor már sárgul. Hajnal idusából fakadóan a közlekedési jelzőlámpák ugyanezt teszik. Ezt hívja a rendészet készenléti állapotnak. Állni állnak, az oké. De, hogy mire készen, azt nem tudja senki.
Átkelek egy bizonyos gyalogátkelőn, magyarosabban "csíkos aszfalton". Eszembe ötlik a gondolat: milyen morbid is lenne, ha egy zebra kelne át rajtam. Vagy talán abszurd lenne, nem tudom. Mi egyáltalán a különbség? Hogy volt az a kukákkal, meg a tíz gyerekkel?
Miközben ezen forgatom agyam kerekeit, négy óra tizenhét lett, ami arra engedi a jámbor hajnali csavargót következtetni, hogy az idő változatlanul telik. De hogy hová rohan, azt nem tudja senki.
Igazából senki nem tud semmit, csak azt hiszi, hogy tudja. Vagy lehet, hogy tényleg tudja, nem tudom.. Tényleg nagyon fáradt vagyok. Mit nem tesz egy rohadt zebra..
Fekete és fehér. Igen és nem. Jobb és bal. Kontrasztosodás. Az egész világ végletekben gondolkodik, de közben nem jönnek rá, hogy végletek valójában nincsenek. Csak a kibaszott relativitás.. Persze szigorúan szellemileg. Igen. Hajnali négy óra huszat írunk, ilyenkor én mindent jobban tudok, ha kell az egész világnál. Vagy nem tudom..
Viszont a világ döntő többsége azt sem tudja, hogy létezem.
Hála Szapienciának.

Ja, és hogy hová tartottam olyan korán?
Hát oda, hogy relatíve úgy fájt a fogam, mint vak a poharat, oda tartottam.

"Hazamentem hát, és magamra zártam az ajtót. Szinte megkönnyebbüléssel töltött el a tudat, hogy már csak egymagam vagyok. A hangos kattanás, ahogy a kulcs elfordult a zárban mintha engem is bezárt volna. Négy fal közt a gondolataimmal..
Ledobtam a kabátot és a fürdőbe ballagtam. Nem siettem sehová, hisz már nem volt miért sietni. Szépen, egyesével lehámoztam magamról ruhadarabjaimat, két kigombolás között a forróvizes csapot is megnyitottam. A kád szélére ültem, és vártam, amíg a forró pára megtölti a szobát.
Alig egy perc után a tükör is homályossá fakult. Úgy éreztem magam, mint egy szaunában; kapva kaptam hát az alkalmon, és behoztam egy széket a konyhából. Egy szál péniszben üldögéltem saját újépítésű lakásom fürdőszobájában, mégis úgy éreztem magam, mint a rómaiak vagy a törökök.
(...)A tartalmas nap fáradalmai azonnal álomba ringattak. Egy másodperc volt csak a zuhanás. Belesüppedtem a párafelhőbe és egy szempillantás alatt a semmiben találtam magam. Úgy éreztem, a lábam elemelkedik a földtől és csak lebegek. Nem láttam magam körül semmit: maga az üresség nyelt el.
Nem létezett semmiféle gond. Semmi ok idegeskedésre, semmi zavaró tényező. Nem hiányzott semmi, nem volt elegem semmiből. Mintha abban a pillanatban maga a minden is semmivé vált volna.."

És nem éreztem jól magam benne.

Egyrészt szól Ramnak. Tudja miért.
Remélem nekik a legjobbakat. Eddig voltam fontos.

Másrészt szól rólam.
Belefáradtam a régi életembe megmondom őszintén.

Abba, hogy, ha bárkivel kedves vagyok, akkor három verzió létezik:

• pár nap után azt is elfelejti, hogy élek.
• néha eszébe jutok, de igazából semmi jelét nem adja annak, hogy fontos lennék neki.
• úgy érzi, nem érdemli meg, hogy vele foglalkozzam.

Legjobban persze az utóbbit furcsállom.
Én vállaltam, hogy foglalkozom vele.
Én akartam, hogy ne legyen bajban, ne érezze magát rosszul.
És én szerettem volna, ha így történik.

Ennek ellenére ő fogja magát, és vagy lelép az első (nulladfokú) vagy harmadik indokkal, vagy pedig hihetetlenül rosszul érzi magát, mert leköteleztem.
Csak azt nem tudja/akarja felfogni, hogy nem köteles semmivel, mert amit adtam, pusztán szeretetből adtam, és a szeretetet csak szeretettel lehet visszafizetni.

Ergó mit kérek cserébe?
Azt, hogy lelkiismereted szerint bánj velem.

'..mintha nem a régi volnál..'

ehhez különösebb hozzáfűznivalóm nincs, nagyon jól tudjátok, mire célzok.

Elegem lett. Ezentúl mindenki annyit kap, amennyit én kapok tőle, és kész.
Igen, Ram, neked is szól.

Belefáradtam, tudjátok.. Sok lett már abból, hogy rengeteget áldozok emberekért, akiktől semmit nem kapok vissza.
(nem pénzről van szó: az nem áldozat, hanem halálos méreg)

Ha a karom kellene a boldogságához, nem várnám meg még az érzéstelenítőt sem.
Bezzeg ő..

Szeretem a bezzeg-gyerekeket. Az embereket, akikre rá lehet mutatni, hogy igenis, ő megcsinálta. Jobban csinálta.
Szeretem azokat az embereket, akik megérdemlik az elismerést. Én magam is folyton ezen vagyok.

Azokat viszont, akiknél a bezzeg-jelzőt gúnnyal toldom..
(..talán azt az igét még nem is találták ki. Bár, ha kitalálták volna sem lehetne nyomdába adni..=/ Bár lehet megérdemelné..)

Egyébként nagyon várom a holnapot, de rettegve.
Kaptam egy új esélyt az életemtől. Szégyelleném elrontani. És nem is fogom. Nem engedem meg magamnak.

legyetek jók, közlekedjetek vidáman, maradjatok szobatiszták, és ne feledjétek el felhúzni a sliccet.
és ne haggyátok magatokat eltiporni.

Nem tudom, mit várok a mai naptól, de remélem a legjobbakat. Remélem, hogy boldog emlékként tudom majd beleírni életem könyvébe az estét. Ennél fontosabb talán nincs is.

Sokminden történhetne, de nem tudok, és nem is akarok velük foglalkozni. Most nem.
Most csak a 'most' fontos. Mert mindig most van, és soha nem tudjuk előre megírni a holnapot.
Ezt itt is sokszor megtapasztaltam. Előre levetítettem, mit szeretnék a holnapi naptól, és valami totál más jött ki belőle. Ez nem feltétlenül baj, de erősíti bennem a tudatot, hogy az életem tényleg egy nyílt, képlékeny tevékenységrendszer, ahol minden és mindenki hatással van minden másra is.
Nem tudhatjuk előre a holnapot, sőt, még a következő percet sem.
Nostradamusnak talán ment, de neki is csak azért, mert minden nap ugyanazt csinálta: bámulta a csillagokat.

Nos, én úgy érzem, kinőttem abból a korból, hogy csillagokat bámuljak. Nem állítok magam elé valótlan célokat, sőt, igazából célokat sem. Teszem inkább azt, ami a legkézenfekvőbb: az előttem álló lehetőséget optimálisan kihasználni.
De ez önmagában még nem elég.. Nekem az is fontos, hogy a lelkiismeretem tiszta maradhasson. Na és ez az, ami valójában nehéz az életben.

Hogy a mai este mit rejt magában, azt nem tudhatom. Sejtéseim persze vannak, de azokat inkább elfojtom, semminthogy várni kezdjek olyat, ami lehet, hogy nem is fog megtörténni.

Remélem a legjobbakat, de nem ringatom magam a bizonyosság tévhitébe.

Mi mást tehetnék?

Elmehetnék monjuk a gólyabálra.. Igen, megtehetném, hisz a jegy itt van a kezemben.
Még nem biztos, hogy nem megyek. Sokminden függ sokmindentől..

Egy dolgot biztosan nem akarok látni. De érzem, hogy látni fogom, vagyis meg fog történni. Igen, rossz előérzetem van. Persze, mi is történhetne egy egyszerű gólyabálon...
De ezen ott lesznek olyanok is, akik a legfontosabbnak mondhatják magukat az életemben... Csoda tán, hogy velük akarok lenni?! Ellenben az, hogy lássam, ahogy kisszáz elsős egyéjszakás kalanddal teszi tönkre az életét, hát az nem kellemes.

Nem tudom még, mi lesz. A legtisztább az lenne, ha nem mennék. Ki is tudnám magyarázni azok előtt, akik felháborodnának nem-ott-létemen.
Viszont van egy olyan.. hát inkább érzés, mint tudatos gondolat..

Nem akarok azzal a tudattal kihagyni valamit, hogy nem tudom, mit hagyok ki.

Már megint bizonytalanság. Saját magamat szopatom..=/

- Szapienciában már nagyon várják a vonatot, kapd össze magad - sürgetett az öreg.
- Tudom, főnök, tudom jól - intettem le. Felálltam a székből és a kabátomért nyúltam, közben küldtem egy mímelt puszit Gabinak, az információablakos lánynak.
- Bánom, hogy itt kell hagyjalak, sokat segítettél - gondoltam. Mosolyogva ő is búcsút intett, én pedig már a kesztyűt húztam átmelegedett kezemre.
Kiértünk a vágányokhoz, ahol is első alkalommal szembesültem a feladat nagyságával: jobbra is, balra is ködbe burkolózóan végeláthatatlan vagonsor pihent előttem. Ilyen hosszú szerelvényt nemhogy vezetni, de még látni sem igazán láttam.
- Semmivel nem nehezebb kezelni, mint bármely másikat - vert hátba főnököm. - Igaz, egy fikarcnyival hosszabb..
- Egy egész tekintélyes fikarcnyival - válaszoltam.
- Szó ami szó, ha ilyen tekintélyes fikarcom lenne, az asszonynak sem igazán lenne rám panasza..
Erre aztán mindketten elnevettük magunkat.
Kedveltem az öreget, már amennyire, persze, egy munkaadót egyáltalán kedvelni lehet. Tekintélyt kölcsönző hosszú ősz bajuszát tavasztól őszig folyton pödörgette, s télen is csak azért hagyott fel eme szokásával, mert 'ilyen hidegbe' ő ugyan ki nem veszi a kezét a zsebéből'. Valódi nevét talán már ő sem tudta, mindenki - még a felesége is - főnöknek szólította.
Elindultunk a szerelvény vége felé, azon a sínpáron, aminek a vége valahol Csikágóban lenne található.
- Ezen kell végigvinned a kicsikét - vázolta a helyzetet egyszerűen az öreg. Elfintorodásomra kérdőn ráncolta szemöldökét, mire én csak rámutattam a monstrumra, és annyit mondtam:
- Kicsike, mi?
- Hát na, ennek a vasnak bizony van mit a rakterébe tenni.
- Egyébként mi is van benne? - fordultam felé.
- Szerelem - válaszolta mosolyogva.

- De hát fűtő nélkül a mozdony is csak egy egyszerű kocsi! - emelte föl hangját a főnök. - Nem lehet, hogy ne induljon el a szállítmány!
- Hát, tolni nem fogom, annyi biztos.. - sóhajtottam.
- Magától pedig elindulni nem fog.. - gondolkodott el az öreg. Elhúzta száját, és láttam rajta, hogy szépen lassan elkomorodik a szeme is.
- Jól van, főnök, megpróbálok keresni valakit, aki el tudja végezni a munkát - mondtam neki végül.
- Megpróbálsz... - Az öregen látszott, hogy hangosan gondolkodik. - Itt nem elég próbálkozni. Vagy eljut a szállítmány Szapienciába, vagy nem, de próbálkozással nem megyünk semmire. Mert mi lesz, ha félúton derül ki, hogy az alkalmi fűtő mégsem jó? Vissza már nem hozhatod a vonatot, viszont továbbmenni sem bírsz.. Megrekedsz félúton, ez kell neked? Ekkora kockázatot nem vállalhatunk..
- Most nem rólam vagy rólad van szó, főnök. Itt most a szállítmány a fontos.
- Figyelj, ha vállalod, lelked rajta. Tedd, vagy ne tedd, de ne próbálkozz.
- Igazad van, főnök. Lehet, hogy ekkora kockázatot még én sem vállalnék.
- Nincs gond, majd, ha lesz fűtő, elviszi a vonatot valaki más..
Komor csendbe burkolózva andalogtunk vissza az állomásra.

- Senki nem tudja, miért nincs fűtő? - kérdezte Gabi.
Épp egy perce beszéltem el neki a történteket. Ő nem sajnálkozott, nem is buzdított próbálkozásra. Ő csak a dolog miértjét kereste. Elmondtam neki: mert nincs fűtő.
- Nem, nem tudjuk, miért.. - válaszoltam.
- És csak ő hibádzik? - úgy emelte föl a szemöldökét, mintha valamilyen terve volna.
- Igen, ha ő itt lenne, már mi nem is lennénk itt - feleltem.
- Akkor a dolog egyszerű - mondta könnyedén.
- Valóban?
- Valóban. Egy darabig végzed az ő munkáját is, aztán, ha megérkezett, elküldjük utánad.
- Ó, valóban? Arra nem gondolsz, hogy hogy akarod utánam küldeni? Csomagolva, postán? Vagy ledobod helikopterről? Esetleg ..átszállással? - a végén már nevettem rajta. - A fűtő vagy a vonaton van, vagy nincs. Köztes eset nem létezik..

- Akkor hát maradsz velünk? - ejtette vállamra nagy, súlyos kezét az öreg. Szomorúnak tűnt.
- Na főnök, azért el ne sírd már magad csak azért, mert maradok veletek.. - nevettem.
- Nem, nem azért, dehogyis.. De ez életed lehetősége volt. Ha mos elutaztál volna Szapienciába, fél év múlva már jó állásod lenne, nagy lakásod, csinos feleséged.. Jól érezhetted volna magad. Elérhetted volna mindazt, amit..
- Nektek nem sikerült? Én itt is jól érzem magam, főnök. Veletek. Ez az út csak egy lehetőség volt. Lehetőségek jönnek és mennek, minden pillanatban körülvesznek minket. Az, hogy némely esetekben nem jön össze, még nem a világ végét jelenti.
- Lehet, hogy igazad van..
Rámosolyogtam, elbúcsúztunk. Kézfogásában éreztem valami csalódottságfélét, mosolyában keserűséget.
Aznapra ennyi voltam, elindultam hát az ajtó felé. Kifelé mentemben még hallottam, ahogy az öreg a bajsza alatt dörmög:
- ...az a rohadák fűtő..
Valahogy én is így éreztem. Rosszul esett, hogy nem rajtam múlt a dolog.
Másrészről viszont innen Csikágóig az út hosszú és viszontagságos; lehet, hogy igazán fel sem vagyok rá készülve. Fűtő nélkül meg aztán..

Lehet, hogy minden így volt jól, ahogy..

Mindenki fél az ismeretlentől. Mindenki rettegi azokat a helyzeteket, amelyekben nem érzi biztosnak, hogy meg tudná állni a helyét. Sőt, már magát a bizonytalanságot is, ami ezt szokta övezni..

Járt utat járatlanért el ne hagyj - mondja a köz mondása.

CSAKHOGY ez nem jelenti azt, hogy a járatlan út nem lehet jó, esetleg jobb, sőt.

Aki ezidáig figyelgette hozzáállásomat a világhoz - és valószínűleg Te is ilyen vagy, hisz, ha másképp volna, nem lennél itt..- tudja, hogy individualista vagyok.
Persze ez is a magam hülye kis módján, de lényegében ugyanúgy.

Avagy nem szívesen foglalok állást, nem kötelezem el magam, minden kaput nyitva hagyok, senki ellen nem határozok. Tudod, ez azért van, hogy soha ne tekinthessem magam naivnak, és mindig igazam lehessen, hisz sosem foglalok állást.

Így nincs mit veszítenem.

Aki megérdemli, amellett természetesen elhatározom magam, de ha nincs igaza, akkor is simán elpártolok tőle. Oké, hogy jóban-rosszban, de hülye ne legyen. Mert hülyéből sok van, és unalmasak.

Most mi a helyzet? Individualista törekvésemet megbolygatta egy olyan lány, akinél nagyon elgondolkodtam, hogy meg is engedem neki.

A dilemma maga a döntés dilemmája.

Őszinte leszek, de tőlem szokatlanul most nagyonnagyon:
Rohattul nem vagyok felkészülve arra, (hogy most hirtelen olyat csináljak az életemből..) hogy legyen mit veszítenem.

Nem a felelősségtudat, hisz minden kimondott szavamért vállalom a felelősséget.
Hanem a tudat, hogy van, aki miatt nem szabad hibáznom.

Nem azért, mert nem engedi meg, hogy hibázzam. Én nem engedném meg magamnak.

Tudod, ez is erőt adhat az embernek.. Hogy nincs mit veszítenie. Ez is tolhatja előre.

Meg az is, hogy van, aki miatt megéri előre hajtani magát...

..dönteni már döntöttem. Csak azt nem tudom, menni fog-e.

Nem tudom, hogy biztos vagyok-e benne..

De egy esélyt megérdemel. Pontosítok: megérdemlem.
És azt is tudom, hogy Ő is ki fog tenni magáért, ha engedek ki-nem-mondott kérésének.

Ez hihetetlen..
Itt ülök a koligépteremben, bámulom a monitort, és azon filózom, hogyan is írhatnám le, mit érzek.
A kulcsszó nem az írni.. Hanem a filózom.

Mint azt nem is egyszer megkaptam a napokban, talán túl sokat. (Mit hogy talán?!)
Ahogy én gondolom, ez azért van, mert nem akarok naiv lenni.
De hogy' a picsába akarok bízni magamban (és másokban), ha még olyanban sem tudok, ami tök egyértelmű?! Tényleg ez lenne a gond? Egyszerűen csak túlspilázok mindent?

Semmit nem tudok egyszerűen elfogadni; mindennek a mélyére akarok ásni.
Mindent biztosan akarok tudni, a legmesszemenőbb részletekig.
Mindent a lehető legjobban érteni akarok, és szívom magamba a tapasztalatokat, ahol csak lehet.
Minden részletre ügyelek, és ha úgy érzem, valami nem klappol, akkor visszavonulót fújok.

Nem, nem stréber vagyok. Csak félek hibázni.
Tudod, ha valamitől, hát ettől rettegek.
Pedig nem szokásom félni.. Sőt, félek félni.
Attól félek, hogy félnem kelljen.
Ezért alakult ki bennem a magabiztosság. És ezért nem tudok biztosnak mondott dolgoknak hinni, amíg teljes bizonyossággal meg nem győződöm róluk.

...és akkor felötlik a kérdés, hogy annak idején mi is történt Egyhónap alatt..

Esélyesség, bizonyosság, sikertudat. - nagyjából így megy a sor.
Nálam: bizonyosság, esélyesség, sikertudat.

...csak a biztos kap esélyt..

De mi biztos?

Nagyon cuki helyzet: Új ismerős, nem nagy túlzással máris jóbarát. Egy nap után olyan, mintha évekre vissza ismernéd. A legnagyobb poén, hogy szerelmes, csak még nem tudja magáról. Na és akkor jön ZoliPaPa, és szépen másodpercek alatt legjobb baráttá alakul, és szépen elővezeti az önbizonytalan csajosnak, hogy hoppá, majdnem olyan, mintha egy nő lenne elrejtve benne.
Elvörösödik - de komolyan - mint egy cékla. Nevet, de csak zavarában - de ezt pontosan tudod.
És azt is pontosan tudod, mennyire nagyon hálás szemmel tekint majd rád másnap.
Meg azt is, hogy az ilyen barátságok hosszú életűek.

Maga a csajos totál elbűvölő: nemcsak, mint humanoid, hanem mint érző lény is.
Olyan fajta, akiről az első pillanatban tudod, hogy kedveled, és hogy nagyon jóban lesztek. Ő sem igazán viszonyul másként; úgyérzem, mindent megtettem, ami tőlem, mint ismeretlen ismerőstől (= alkalmi legjobb baráttól) tellett.

Egy dolgot viszont nagyon nem értek.

Ha valaki szerelmes, mért nem tudja egyszerűen kezelni?
Miért létezik lámpaláz, miért jön zavarba mindenki?
Miért nem tud határozott lenni, és miért lesz olyan naiv, és befolyásolható, hogy az már önveszélyes?
Miért kell ilyenkor a hülyeség határát súrolni? És miért felülről?

Pedig olyan egyszerűen el lehetne intézni:

- Kellek?
- Kellesz.

És, mint oly sok más alkalommal, most is rájöttem sokmindenre..

Nem tudom eldönteni, hogy most én lettem olyan, mint Ram, vagy Ő lett olyan, mint én..
Valójában talán mindkettő. És egyik sem.

Életünkben mindig vannak történések, amikről eleinte nem tudod, mit sejthetsz mögötte. Mikor még csak homályosan sem látod, mi lesz belőle.. Lehet, hogy először fel sem figyelsz rá, és/vagy utólag válik majd fontossá.
Ezért jelentős minden egyes pillanat. Mert nem tudhatod, hogyan gondolsz majd vissza rá pár év múlva..
Még ebben az esztelenül-kapkodóan rohanó világban is.

Akkoriban fogalmam sem volt róla, ki ez a Gál Róbert.
Annyit tudtam, hogy gyöngyösi, nagy a szája, állandóan a laptopján csücsül, és néha nagyon fontosnak érzi magát.

Azóta eltelt egy teljes év, és egyetlen dolog változott: Már nem csak ennyit tudok róla.

Ugyanazt csinálja, mint annakidején én csináltam vele. Mert az emberfiának néha szüksége van egy alapos seggberúgásra..
Ezt tette: lendületből farpofán billentett, de úgy, hogy még most is körpályán keringek.

Már csak a szárnyaimat kellene megrebegtetnem..

Fennmaradni nem nehéz, csak néhány ember tévhitekben él ezzel kapcsolatban.
Mert nem bízni kell a tudományodban..
Hanem tudni, érezni, hogy repülsz.

Egyetlen dolog biztos most: repülhetnék.
És már a seggberúgás is megvolt. Ideje kitárni a szárnyakat.
Öveket becsatolni, rázós utunk lesz.

Robinzonád után 67-es utas.
(Csak ott a leszállás után jött a felszállás. - Bár, ez mindig így megy..)

Az én világomban alapvetően csak emberi jóság létezik.
Mert minden ember jó. Még az is, akit a legádázabb ellenségednek gondolsz. Aki úgy néz rád, mint valami véres rongyra, aki plexinek néz, és ott aláz meg, ahol csak tud.

Az én világomnak talán ez az egyetlen erőssége, és leggyengébb, legtámadhatóbb pontja.
Mert én hülye hiszek a szeretetben.

Abban a szeretetben, amit legelőször Nagy Tündétől - 9.-ben volt osztályfőnököm - kaptam.

Emlékszem arra a délutánra. A pécsi össztehetséggondozós művészeti seregszemléről úton hazafelé..
Nem sokkal előtte búcsúztunk el Tanárnőtől, és kívántunk neki minden szépet a babájához. Ő pedig elgondolkodott.
Elkezdett a lelke mélyén kutatni, miért is lesz neki maradandó a 9.T osztály emléke. Sorra végignézett az arcokon, szeme csillogott a diákoknak szánt hálától.
Ugyanannyit adtunk neki, mint ő nekünk.
Sorra vette legkedveltebb növendékeit, szíve belső falára gravírozta arcukat.

Én a csoporttal átellenben ültem, a tanárnő háta mögött. Felém fordult a páros ülésen, és pár másodperc után könnybe lábadt a szeme. Azt mondta: - Zoli, én a többiekért nem aggódom. Vagyis aggódom értük, de tudom, hogy el fognak tudni igazodni az életben. De Téged, Zoli.. Téged féltelek..
A végén már sírt.

Két órája értettem meg, hogy miért.

'Szeresd felebarátaidat, mint önmagadat!' - mondja a tízparancsolat.
Hidd el, ha a világ legalább egytizede ehhez tartaná magát, nem itt tartanánk, ahol.

Hát igen, tény, hogy kevés jószívű ember van a világon.
Hadd legyek hát én az egyik.

Két órája beszéltem Prisszel. Mit hogy beszéltem?! Panaszkodtam neki. Minden szart, amit csak mostanában az életemtől kaptam.
És aki tudja, milyen gondokat is rejt az a 'mostanában', sejtheti, mennyire lehetek nagyonpipa..

Legszívesebben most, itt helyben felsorolnám, kivel mi bajom van. Mindenkinek a képébe vágnék mindent, ami a szócsövön kifér. És mért ne lehetnék őszinte?
Attól, hogy a környezetem nem az?! (tudja, akire gondolok..)

És tudod, miért nem teszem meg?
Mert mindannyiójukat teljes szívemből szeretem (még, ha Ő nem is teljesen bizonyos benne/magában..);
legmélyebb módon tisztelem (még, ha viszont nem is kapok Semmit..);
és a legjobb türelemmel viszonyulok irántuk (még, ha Ő sorra hülyeségeket csinál is..).
Kedvességet csiholok magamból a legrosszabb napjaimon is a kedvükért (ellenben nemtörődömség a válasz..);
megértést, meghallgatást nyújtok, ha arra van szükségük (ellenben Tőlem elfordulnak szégyenkezve..);
keresem őket, mert látom, hogy egy barátra vágynak épp (ellenben bezárkóznak, inkább hivatkoznak valami 'fontos'-ra..)

Mikor lesz már valaki, aki:

• odaáll elém, megölel, és azt mondja: Szeretlek, te baromarcú?
• nem elhiszi magáról, hogy jóbarátom, hanem minden kelő nappal ki is érdemli azt..?
• tényleg figyel is rám?

Vagy ezek hiú remények? Tényleg csak én hittem el, hogy ez igenis fontos?
A mai világ tényleg ennyire elfajult lenne, hogy elfelejtjük Szeretni a másikat? Vagy csak erre hivatkozunk, de a valódi hiba bennünk, magunkban van? Ennyire túlhajszoltak, beszűkültek és kiábrándultak lennénk?
A mosti világban tényleg ennyire nem merik kimutatni az emberek 'valódi önmagukat'?
A mosti világ valóban ennyire rohadtul primitív?
Félünk a másiktól, félünk már önmagunktól is?
Félünk a közösségtől, az önkifejezésől, a 'túl-sokat-mondástól'?

Hová lett a bizalom?

Mint valami ötvenforintos, úgy hever a világ nagy csocsóasztala alatt..
Porosodva, elhagyatottan.

Azzal a résszel a takarítónők sem foglalkoznak már.. Azt mondják, kívülről úgysem látszik.
(Csak kívülről kell fényezni magunkat?)
Fent persze folynak a mérkőzések, az élet nagy csatái. Persze egy ember önmagában hátrányban van, párt kell találjon magának.
(Mindenki más ellenség?)
A bajnok-ságért mindenki mindent megtesz, ha kell, félrelöki a másikat, vagy aljas módon lefogja a rudat.
(Mennyit ér meg a győzelem?)

Csakhogy, tudod, ez egy olyan rohadék bajnokság, ahol úgysem tudsz nyerni. Ez nem hálivúd, itt senki nem kap fényesen csillogó érmet, nem lesz a díjkiosztás után dicsőséges bebaszás. (Aki ezt a kifejezést erősnek érzi: használhattam volna a nyugodt, megfontolt lerészegedést is.. csak nem lett volna igaz..)
(Ha nyerünk, azért iszunk, ha nem, azért...)

És utólag jövünk csak rá, mi is történt. Mintha másnaposan kicsippantanád a szemed, körbenéznél, és káoszra találnál magad körül.
Nem baj, legalább jól bebasztunk.
Nem baj, legalább jól gyomorszájon vágtam a Kisjóska Pistát.
Nem baj, legalább jól leszidtuk a bárkinek a mindenkijét, meg a mindenkinek a akármijét.

Persze vannak, akiknek elkezd derengeni, hogy hát hoppá, nem is van ez így emígyen olyan húdenagyon jól..
- Mit tehetnék? - kérdi félve a megszeppent bátor.
Lássuk csak: légy önmagad!

De az ötvenforintosról mindenki elfeledkezik..

De ez nem jelenti azt, hogy akkor ne is figyelj senki másra. Sőt, akkor találtál igazán magadra, ha meglelted helyedet a Közösségben.

Kitudja, talán nekem épp ez a szerepem.
Hogy az legyek, aki mindenkinek bármije, de mégsem semmije senkinek.

ui.: Látod, Kedves Olvasó, megint én voltam a jószívű. Nem hánytam szemére senkinek semmit, csak rámutattam pár érdekes tényre.

ui2.: Aki magára ismert a szösszenetben, sikítson, hogy kihúzhassam őt az életemből.
Aki nem sikít, azt úgy veszem, hogy javítani akar rajta.

ui3.:..csak, tudod, néha már: sok..

..avagy a 9.T megint szervezkedik..

Mármint a lányrészlege, és abban ismerőseim. Sejtem, mire megy ki a játék, de egy dolgot feltettem magamban: nem adom meg magam olyan könnyen. Ha tényleg el akarják érni, hogy azt tegyem, ami nekik tetszik, hát bizony meg kell győzniük róla.
Nehéz dolguk lesz - rászoktam a hajthatatlanságra.
Másrészről, épp ezért fognak ők nyerni. De ez egy későbbi poszt témája lesz.

..avagy úgyis nekem lesz igazam - mánia.

A mosti világ jellemző betegsége, és ragadósabb, mint a háegyenegy ( gyengébbek kedvéért H1N1 :P).
Hogy miről is beszélek? Arról, hogy olyan nincs, hogy nekem ne lenne igazam, - megforgatva - hogy ne igazam lenne.
És tudjátok, mi a legnagyobb poén? Mikor rájöttem, nem tudtam mást, csak nevetni. Röhögtem a saját hülyeségemen, saját felfedezett igazságomon.

Mert mindig mindenkinek igaza van.

Oké, most hülyének nézel, de gondolj csak bele..
Bárki bármit mond, azt igaznak hiszi.
Az, hogy esetleg nem felel meg a valóságnak, az már nem tőle függ. Nem volt teljes a tájékozottsága, félreértelmezett valamit; tudjafene, miért, de nem mondott igazat. DE ez nem jelenti azt, hogy amit mondott, nem volt igaz..

Dehogynem, nagyonis igaz volt az, de az Ő fejében lett igazzá.
Az Ő félretájékozottsága tette igazzá az Ő fejében.

Másik verzió lehet az, amivel szintén naponta találkozhatunk.
Vitás kérdés, a két fél egymással szemben áll és szajkózza a maga igazát.
Te próbálnád meggyőzni őket, hogy egyezzenek meg, de nem, ők tovább hajtják a magukét. Miért? Mert elhitték, hogy igaz.
És nem is tévedtek nagyot.. Mindkettejüknek igaza van. Csak másképp.
Mert mind a ketten mást akarnak elérni, vagy másként.
(Ilyenkor legtöbbször vagy a célhoz vezető útvonal, vagy a cél maga szokott kérdéses lenni..)

Fogadjunk, hogy igazam van!

..avagy milyen, ha az ember biztos valamiben, és bebiflázza..

Egyszerű történet: én és haverom találtunk valamit, amire max. egyikőnk lehet képes, de ő is nehezen. Elhittem magamról, hogy képes vagyok rá, és nem sikerült.

Nem, nem égtem le nagyon, de rosszul esett tudni, hogy előtte még biztos voltam a dolgomban. Hogy menni fog, hogy nem jön közbe semmi.
Megtanultam, hogy valami mindig közbejön.
 

Ja, meg azt is, hogy hoppá, nekem is vannak korlátaim.
Persze - mint az nálam oly szokásos - most sem általános korlátokról van szó.

Sokszor szajkózom mindenkinek: korlátok csak fejben vannak. Ha ott eldöntöd, akkor menni fog.
Mindig van hely magasabbra ugranod. Miért ne lennél rá képes?

Oké, oké.. De akkor miért vesztettem el egy fogadást?
Talán nem is voltam annyira biztos a dolgomban..

..avagy aki le akar győzni, előbb utól kell, hogy érjen.

Hisz az egész élet egy rohattösszetett, rohattbonyolult, rohattul rohadványos rohadás renszer.
Akár egy stratégiai játék. (aztarohatt, milyen egy hasonlat..:D)

És bizony egy játék a versenyről szól. Bármennyire is hangoztatják, hogy együtt játszani kellemes élmény.. Lehet hogy így is van.
De mondd, hogy neked nem szúr tüskét a szemedbe, ha nem győztesen fejezel be egy-egy menetet.

(Legjobban egyébként a gyermekeknél lehet megfigyelni. Unokatestvéreim renszeres szórakozása a társasjáték, és olyan egyetértéssel, egyhangúlag kezdenek neki, mintha tényleg örülnének annak, hogy játszhatnak. Mégis, minden egyes alkalommal veszekedés, sírás-rívás lesz belőle. Miért? Mert vesztettem - feleli a bágyadtarcúan pityergő hatéves kislány.)

És az élet bizony egy nagy nagy játék. Bár, mindenképp veszítesz benne, de azért jó dolog a tudat, hogy mindent megtettél azért, hogy végülis egyenes derékkal ülhess ki az asztaltól.

Versenyzünk?

Első alkalom, hogy jobban örültem egy második helynek, mintha első lett volna.
Első alkalom volt, hogy beálltam táncolni ilyen helyen.
Első alkalom, hogy egy nálamnál fejjel magasabb lányt erőltettem párommá.
Ja, és első töriversenyemról van szó.

Mire nem jó egy ilyen.. Barátságokat épít ki, mélyít el. (Olyanról még nem hallottam, hogy akivel táncolsz, távolabb került volna tőled..)
"Akkor ismersz meg valakit igazán, ha táncolsz vele." :) Nagyonigaz.

És sikerült megismernem négy olyan angyalt, hogy ihaj meg csuhaj.:D
Ja, és megtáncoltattam Meckét. :D:P

Lesz még ilyen alkalom. Ebben biztos vagyok.
Jókor jött ez a táncházizé.:D Ebben is.
A következő lehetőséget is ki fogom használni. Merthogy ebben is biztos vagyok.:D

A hétvége csodás volt. Sokféle tekintetben lehengerelt ez a pár nap. Régi/új ismerősök ( ezúton is puszilom Grétiéket..:P ), egy nagyon családias, és relaxing bennmaradóshétvége, plusz ha ez nem lenne elég, mellette még kis híján szerelmes vagyok.

Tudom, sokszor mondtam már (és úgyis úgy fogom folytatni, hogy de most tényleg..), de most tényleg.
Ennek sokan örülnek, sokan nem tudnak mit kezdeni vele.
Hogy én? Én egyik sem vagyok.
Én most a hétvégén gyakorlatilag az életemnek adtam egy új esélyt. És most azon vagyok, hogy ne bánhassam meg.
(Igen, megbánni. Szarul voltam, és nem akarok mégegyszer..)

Hogy az életem kitől függ most?
juuuuuuj=)
(nemmondomel.:P jöjjön rá.:P)

És hogy most ez tényleg az-e aminek látszik, vagy aminek érezni szeretném?
Őszintén remélem.
Vagyis nem.. nem remélem.
...Hiszem.

Tudom.

Padló. Semmi értelmét nem látod már semminek. Talán nincs is, de nem is érdekel.
Hulla vagy. Már önmagadról is azt vallod, hogy az vagy. Nincs értelme semminek, nem fontos semmi. Csak az üresség lebeg előtted. 
És akkor felbukkan az a bizonyos hajó. Először csodálkozol, nem érted, mi történik.
Ez is én vagyok? - kérdezed magadtól.
És a helyzet maga adja meg a választ : egyre közelebb kerülsz a civilizációhoz.
Bizonytalanság fog el, nem tudod, mit tégy.

Hidd el nekem, hogy kevés ilyen ember létezik. Komolyan mondom, pedig jópárat ismerek.

Mert fogja magát, még ilyenkor is, és mint valami Péntek, úgy áll mögötted jóban-rosszban.

Köszönöm, Ram.

Egyébként társszerkesztőm lett.
Vagyis egyik írója életem történetének.

..tudod, van, mikor sok. Mikor legszívesebben fognád magad, és beledőlnél az ágyadba. Addig tartanád nyitva a szemed, amíg érdemesnek tartod. Kipihegnéd magad, hisz egész nap pörögtél.
Átgondolnád szépen komótosan, mit is tettél az utóbbi időben, illetve azt is, mit tervezel tenni.
De itt ez a rohadt feltételes mód, és annyira idegesít, hogy legszívesebben tényleg meg is tennéd. De nem megy.
Kötnek a szabályok, kötnek az elveid. Kötnek saját elvárásaid.
Nem teheted meg, hogy kihagyj akár egyetlen napot is az életedből, hisz utána pont egy nappal le leszel maradva. És vannak fontos emberek az életedben, akikkel szemben nem lehetsz önző.

Az idő az egyetlen olyan tényező az életemben, amit nem tudok befolyásolni.

Ennek meg is iszom a levét folyton.

Szét vagyok aprózódva. Sokmindent kellene csinálni, sokmindennel kellene - legalábbis: megérné - foglalkozni.
Ami legjobban idegesít, az mégis az, hogy bármennyire szeretnék, nem tudok eleget foglalkozni másokkal, ráadásul magamra is sokkal kevesebb időt fordítok.
Tényleg nem kellene most más, csak egy hét nyugis, elfetrengekazágyamban. Mellém egy telefon. Előttem életem huszonyvalahány ( vagyis sok ) legfontosabb emberegyedének telefonszáma. És végre nyugis lennék.
Csak most arra nincs időm/erőm/mittudoménmicsodám, hogy saját magamat elérjem.

Mélyentisztelt Szőke tanár úr véleménye szerint szellemi képességeimnek a 20 %-át használom ki, és azt is csak arra, hogy sajnálkozzak olyan helyzeteken, amiken javítani soha nem fogok tudni.
Viszont ha a suli elbukik, akkor énis el fogok bukni.
És miben kezdődött el a hanyatlás? Mi kezdte el kiváltani belőlem ezt az egész depresszáns szarságot? Mibe fogok elbukni?
Egy diáklány szerelmébe, és a félreértéseinkbe.

Nem okolok én itt senkit. Nem tudok vele sokat csinálni úgysem.. Nem bűnbakot keresek, hanem megoldást egy problémára. Merthogy az van.

Mi lesz most? Nemtudom. Szerintem a legnormálisabb megoldás megvárni a téliszünetet, abban egy picit kipihegni magam. Addig meg csak kitartok tán valahogy..

Jajnekem. Öreg vagyok én már ehhez.

És addig? addig nincs megnyugvás.
Addig folyvást küszködni kell.
Talán az élet munkáinkért
Nem fog fizetni semmivel..
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be.
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe'.

Ram: Szerintem nem megoldás hátradőlni, lefeküdni, pihenni, nyugalomra vágyni. Ez a legrosszabb ami történhet. A legjobb megoldás a bánatra, arra, hogy úgy érzed kezded elveszíteni a dolgokat, hogy egyszerűen sodródsz az árral. Hagyod, hogy az emberek magukkal rántsanak. Hagyod, hogy a körforgás része legyél. Hagyod, hogy pörögj. 
Ha lepihensz agyalni fogsz, ha agyalsz frusztrált leszel, ha frusztrált vagy, akkor pedig nem leszel önmagad. És még folytathatnám...
Ne állj le, ne is akarj. Én sem teszem. ;)
 

'..és akkor egyszerre felbukkant.
Mintha a semmiből tűnt volna elő.. Olyan sejtelmesen úszott felé, mintha valami szellemhajó volna.
Lassan, előkelően burkolózott ki a tejfehér ködből.
A méltóságteljesen közeledő hajótest szinte megbabonázta főhősünket: elhajította az oly nehezen összeeszkábált kalapácsot, és szinte megrészegülten tántorgott a jéghideg vízbe. Közben folyton ordított. Hangszalagjai, bár még fájtak torokgyulladása miatt, most bírták a megterhelést - az ifjú Robinson úgy érezte, soha nem ordított még ilyen hangosan.
És akkor a hajó válaszolt. Először csak sejtelemként úszott felé valamicske búgó hang, de amint közelebb ért, már tisztán kivehető volt a hajókürt bömbölése.
- Megmenekültem - suttogta könnyeivel küszködve az ifjú Robinson.
És a végtelen víz mintha csak válaszolni akart volna, egyre csak sodorta a hajót közelebb, és közelebb.'

A történetbeli Robinson a megmenekülés után persze mindent elveszít, amit addig a szigetén felépített. Mégsem tétovázott, mikor az ismeretlen, mégis barátságos hajó kapitánya felé nyújtotta kezét.
Nem tudta, mi vár majd rá a civilizált világban. Mégsem habozott otthagyni a nehéz munkával felépített, mégis túl idegen, és távoli szigetet.

Túllépni tudni kell. Akár a sors dönt így, akár mi magunk.

aki tudja az elmúlt napjaimat, tudja, mire vonatkozik a cím..

aki nem, annak elég annyit mondanom: másfél év lett oda három nap alatt.

Egyrészt nagyon örülök neki. A kérdőjel megszűnt, márpedig életem eddigi legnagyobb kérdőjeléről van szó ( az értelme után..). Van honnan elindulnom, elértem valami kézzelfoghatót.

Másrészt az az ember mondta képernyőmre, hogy nem tud bennem bízni, akitől legkevésbé sem vártam volna, jóllehet döntését megértem. Semmivé lett minden, ami Judittal kapcsolatos.

Egy döntés jó, mert előrébb visz, segít lépni életedben. Valami rosszat lezárni a lehető legjobb döntés, amit ember hozhat.

Viszont, amint azt a napokban Hankiss Mester megtanította, minden döntés veszteség. Mert egy irányba mész, az összes többit viszont elveszíted.
Ha valami rosszat hagytál magad mögött, soha nem fogod megtudni, lehetett volna-e belőle valami jobb.

Tudod, mi fáj legjobban, Fónagy Judit?
Téged nem is érdekelt.

Egy dolgot kívánok Neked: találj rá arra a férfira, aki tud majd Téged csak feleannyira szeretni, mint én szerettelek.
 

Legjobbakat, aranyosom. Istenhozzád.

A döntések nem azért vannak, hogy soroljuk őket jó, vagy rossz döntések közé.

A döntés az egyszerre eszmei, és megfogható. És ez az, ami az embert igazából emberré teszi. A tudatosság. Következetesség, vágyak, eszmék, tapasztalatok, és még oly sok másik szó, amikkel igazából csak vagdalkozni lehet, de megérteni soha..

Döntöttél. Általad eldőlt az én sorsom is.
Vagy a múltamé. Ezt még nem döntöttem el..=)

Egy bizonyos: bízom benned. Ha Te úgy láttad, hogy ez már jobb nem lehet soha, bízom a döntésedben, s elhiszem énis ugyanezt.

Nem fogom megbánni? Nem kellene mégis megpróbálni mégegyszer?
Nem.

Elegem lett. Nekem is. Csak nekem nem a helyzetből.

Nem fogok hánytorgatni semmit. A hátad mögött végképp nem.
De haragszom.
Magamra is, de az megint más. Vele épp békülök.

De veled? Nem fogok. Mert Te nem akartad.
És ezért haragszom.

Kedves Olvasó!

Egyetlen kötelességed van az életben.

Biztosítani magad afelől, hogy nincs olyan döntés az életedben, amire halálod pillanatában haraggal tekintenél vissza. 

Mert az olyan, mintha az akkori önmagadra haragudnál.